2012. július 27., péntek

Tejszínes- krémsajtos epertorta



 Hozzávalók:
Piskóta:
  • 8 tojás
  • 4 ek. xilit, a többi folyékony édesítő volt ízlés szerint
  • 8 ek. liszt (nálam ch csökkentett)
  • pici tej, ha szükséges
 Krém:
  • 25 dkg Mascarpone krémsajt
  • 4 dl cukormentes habtejszín 
  • 2 cs. habfixáló
  • 40 dkg eper
  • ízlés szerint édesítő
 Díszítés:
  • 3 dl cukormentes habtejszín
  • 3 szem eper
  • olvasztott cukormentes csoki

Elkészítés:
A piskótát szokásos módon megcsináljuk, én 3 körben sütöttem meg a 3 lapot, mert így szebbek lesznek. 
A lapok sütése közben megcsináljuk a krémet. 
Az epreket összenyomkodjuk villával, majd hozzákeverjük a Mascarpone- t. 
A habtejszínt felverjük a habfixálóval, majd belekeverjük a krémsajtos eperbe, és amíg a lapok kihűlnek, betesszük a krémet a hűtőbe.
Amikor a lapok kihűltek, összeállítjuk a tortát. 
A torta tálra letesszük az egyik lapot. Erre mehet a krémünk 1/3- a. Jöhet a másik lap, majd még 1/3 krém, aztán az utolsó lap, és a maradék krém a tetejére.
Felverjük a 3 dl habtejszínt a habfixálóval, habzsákba tesszük, majd elkezdjük díszíteni a tortát. 
Pár órát állni hagyjuk a hűtőben, és már fogyasztható is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése