2013. augusztus 27., kedd

Frankfurti leves


Gyerekkoromban ez volt a kedvenc levesem. Ezer éve nem ettem már és tegnap pont szóba került és annyira megkívántam, hogy muszáj volt készítenem! :)
Nem került bele sem rántás, sem pedig habarás, szerintem így sokkal finomabb és nem utolsó sorban egészségesebb is! :)





Hozzávalók:
-          1 kisebb fej kelkáposzta
-          2 fej vöröshagyma
-          3 gerezd fokhagyma
-          1 szál répa
-          2 db burgonya
-          1 kis pohár tejföl
-          2 pár virsli
-          pirospaprika
-         
-          fekete bors
-          majoránna
-          olaj

Elkészítés:
Először előkészítjük a zöldségeket. 
A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát megpucoljuk. A kelkáposztát félbe vágjuk, torzsáját eltávolítjuk, majd ujjnyi vastagon felvágjuk. A burgonyát felkockázzuk, a répát pedig felkarikázzuk. 
A hagymát pici olajon üvegesre pároljuk, majd félrehúzzuk a tűzről és szórunk rá pirospaprikát. Erre mehet a kelkáposzta, jól elkeverjük, majd mehet bele a burgonya és a répa is. 
Jól átforgatjuk, majd reszelünk rá fokhagymát és fűszerezzük, ezután felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk. 
Addig főzzük, amíg a burgonya és a répa megpuhul. A virsliket felkarikázzuk, én le is szoktam picit pirítani pici olajon, mielőtt beleteszem. 
Nekem most túl sok volt a levesben a káposzta, és amúgy sem szerettem volna bele rántást csinálni, így vettem ki a káposztából, majd átmentem rajta botmixerrel. Ehhez kevertem a tejfölt, tettem hozzá hőkiegyenlítés miatt egy merőkanál forró levet, jól elkevertem és beleöntöttem a levesbe. (Nem mondom, hogy besűrűsödött tőle, de én nem is szeretem, ha sűrű. Természetesen, ha valaki sűrűbben szereti, habarja be vagy csináljon rántást.) 
Mehet bele a virsli is. 
Pár percet hagytam rotyogni, aztán el is zártam alatta a lángot. 


2 megjegyzés:

  1. Gyerekkorom kedvenc levese. :) Lehet mégis rászoktatom a ragadozómat? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem csak az én kedvencem :)
      Egyébként az én párom is húst hússal típus, de tegnap például két tányérral bevágott a levesből és még este is rájárt evőkanállal a kezében az edényre :D :D

      Törlés